A Skorpió Vumen sorozat I. része - A JÓSLAT

Kimaradt részek

Volt az úgy, hogy csak írtam és írtam, jegyzeteltem és bele szerettem volna tenni a könyvbe is, de végül nem illett oda / nem tudtam hová tenni. Így aztán megszületett a kimaradt részek nevű poszt. 😀

1. KIMARADT RÉSZ

Tudjátok, van az, amikor egy nő szex közben vagy előtt magához nyúl. Ez sokaknak izgató lehet, de van, akinek nem. Ám titkon, legbelül minden hetero férfi álmodozik arról, hogy egy nő a szeme láttára elégítse ki magát. Nos, bevallom, ez még nekem is fent van a Bakancslistámon. Én is megnézném.

De vajon mit szóltok ahhoz, ha tegyük fel: ezt egy férfi csinálja? Ott áll vagy fekszik a nő előtt és magához nyúl. Fuj, fuj – mondja a legtöbb nő és férfi, de az a minimum, hogy senkinek nincs fent a TOP5 listáján a jelenet.

Most meg kell, cáfoljam mindezt.

Ian mellettem feküdt és megparancsolta, hogy üljek fel. Így tettem. Végignéztem meztelen testén és a kezem máris önálló életre kelt. Nyúlt, hogy megérinthesse mellkasának izmos, finom bőrét. Ian megfogta a kezem, lassan levezette a hasára, majd az én combomra tette vissza. Intett az ujjával egy: Á-á Kislány, most nem érhetsz hozzám-ot, majd egy kacsintás kíséretében kiadta az újabb utasítást.

-Csak nézd!

Behunyta a szemét és szerszámát a kezébe vette. Mély sóhajok szakadtak fel résnyire nyílt szája közül, arca kisimult. Tökéletesen élvezte, ahogy épp kielégíti magát. Én pedig csak néztem.

Néztem azt az arcot, amit akkor szoktam látni, mikor bennem van. Csodálatos volt, hogy nem vette el a figyelmemet a saját testem reakciója most. Csak ő volt és az a vágy, amit irántam érez.

Zavarban voltam és egy szörnyű gondolat ébresztett bennem kétségeket. Nem akarom, hogy nélkülem élvezzen el!

Mégis megtörtént. Felért egy arculcsapással. Tovább néztem őt. Arcát, szemei mozgását a szemhéján át. Vajon mire gondol? Kit lát? Féltékeny lettem. A vágyra, valaki vagy valami másra. Én ebben nem vehettem részt, nem voltam vele. Ez egy kínzás, ez maga a pokol! Hogy teheti ezt velem?

Miután újra kinyitotta a szemét és rám nézett, ki nem mondott vádaskodásomra minden választ megadott.

-Látod, Elise? Ezt szoktam csinálni, ha nem vagy velem. Rád gondolok. Elképzellek és kiverem. Velem vagy akkor is!

Nem ismertem ezt az embert. Soha egy kis szeletét sem mutatta meg felszínes álcája mögötti világának. Most azonban annyit kaptam belőle, amennyit el sem tudtam képzelni. Megmutatta nekem a magányos estéit, amit így velem tölthet. Megmutatta, hogy mennyire hiányzom neki. Előzetes parancsai, szigora, miszerint nem érhettem hozzá és annak látványa, ahogyan kielégíti magát mind azt mutatta, hogy ő az úr. Az van, amit ő akar.

Én voltam az, aki irányított. Minden magányosan töltött percében ott voltam és hiányommal kínoztam ezt az embert. Minden gondolatát uraltam még akkor is, amikor nem voltam mellette!

Ez több volt, mint amit valaha is reméltem tőle.

2. KIMARADT RÉSZ

Hogy miért? Miért borotválom a lábam minden nap?

A magyarázat oly egyszerű, mégis oly nehéz…

Szívem legmélyén, egy kis sötét zugban éldegél az a lény, akit már milliószor eltapostak, megöltek majd újra feltámasztottak. Az egyszerűség kedvéért, kereszteljük el most Reménynek.

Remény minden áldott nappal, annak 24 órájában suttog. Halkan mondja el szavait, melyek szívem faláról csapódnak csak vissza. Ám Remény nem sejti – vagy talán mégis-, hogy szavait, vágyakkal fűtött testem, vadul lüktető érhálózata magával ragadja, majd mély, fájdalmas sóhajom kilöki azt a levegőbe. A szél pedig felkapja, s talán, de csak talán, Remény valahol az ő szíve legmélyén hisz benne, hogy ez a szél nem csak úgy kergeti keresztül-kasul szavait a levegőben. Reméli, hogy a szél nem önző, nem tartja meg magának suttogását s legutolsó sorban reméli, hogy a szél – hallva fájdalmát és szenvedélyét e szavakban – talán egy fülledt nyári éjszakán betér egy városba, abba a városba, s ott egy utcába, majd besurran egy ház ablakán, ahol egy férfi álmodik épp.

Talán épp… á, de nem. Ebben nem reménykedhet. De talán, csak talán, ha majd az álmába is bekúsznak Remény óvatos, halk szavai, talán majd az álom is megszánja őt s mert az álom képes rá, hát talán majd kivetíti a férfi szemhéja alá a szavakat. S a suttogások talán képekké válhatnak és a képek tettekre sarkallnak. S ha az álom oly erőssé válik, mint Remény suttogása, akkor a férfi reggel nem a megszokott útját járja majd, hanem letér róla.

Letér és egyetlen cél lebeg majd szemei előtt.

Egyetlen test.

Az én testem

3. KIMARADT RÉSZ

Kínzás az élet nélküle, talán még nagyobb kínzás is, mint amit én okoztam neki, de minden nap eszembe jut, hogy mi lenne ha…csak még egyszer…

Rájöttem, miért nem kereshetem újra őt.

Számtalan kifogást hoztam fel az utóbbi időben erre, s a legmélyebb ellenálló erőt az elválásunk okozta, mégsem volt elég erős ahhoz, hogy távol tartson tőle. Mégis minden percben kerestem a kiskapukat, a lehetősgeket, hogy hogyan tudnék találkozni vele. Aztán elvetettem mindet…

Mert volt egy, ami mindennél nagyobb erővel tartott távol tőle, csak épp nem akartam ezt bevallani, nem akartam ezt látni. Őt akartam látni. Valahányszor Providence-be mentem, őt kerestem minden utcasarkon. Csak látni őt. Már ezzel is beérném.

Mégis, egyre kevesebb utam vezetett Providence-be. Nem mertem? Nem akartam mégsem? Nem tudtam mi lesz, ha meglátom? Talán mindez igaz volt. De nem a végső igazság.

Most jöttem csak rá arra a bizonyos végső igazságra. Most, hogy itt mászkál előttem 10 méterre s a vérem forr, a szívem lüktet minden sejtemben és csorgó nyállal, de rettegve figyelem őt.. Annyira rémült és minden szempontból izgatott vagyok, hogy egy EKG lazán kidobna egy földrengéstesztet, ha rámkötnék. Nem tudja, hogy itt vagyok. Szerencsére. Bennem pedig a szívem, lelkem legmélyéről feltör a kiábrándító felismerés.

Ha észrevenne, kezdődne minden elölről. Mindegy mit tettem, mindegy mi volt a múlt, ugyanúgy esnénk egymásnak, tiszta lappal, mint az első alkalommal… Ezt pedig nem engedhetem meg sem neki, sem magamnak. Mert abba már mindketten belepusztulnánk.