A JÓSLAT – Beleolvasó

Első részlet

Sandra fülig érő mosollyal várt és szemeiben egy csöppnyi bűntudat sem volt. Helyes, Gabe jó munkát végzett. Beült a kocsiba, hálálkodott, G.P.-t istenítette, én pedig marhára örültem annak, hogy eltereltem a figyelmét magamról. Addig jó, míg így érzi magát. Már majdnem rákanyarodtam a 146-os útra, amikor éppen békülni készülő lelkivilágomat a világ leghülyébb mondata borzolta újra.

– …és akkor G.P. elkezdett simogatni és beszélt hozzám, majd, jaj Elise, ne erre menj! Ma el kell mennem egy jóshoz.

– Mi van?! Bocsáss meg Sandra, de jóshoz?

– Igen. Rosa a legjobb. Eljönnél velem? Egyedül nem merek és a hülye barátnőm meg lemondta.

Félreálltam, majd reméltem, hogy megérti, hogy engem hat lóval se tudna elcincálni, úgyhogy megpróbáltam a lehető legérthetőbben kinyilvánítani a véleményemet.

– Na, figyelj, Cicám. Ez a jós dolog egy baromság. Elmondom neked, miért. Van az ember. Vannak a döntései, amiket meghoz, és amelyektől a jövője függ. Ez egy nap alatt minimum 300 döntés, azaz 300 lehetséges jövő. Ebből egy jós megmutat neked egyet. Feltéve persze, hogy tényleg ügyes. Aztán a te kis okos tudatalattid ezt az infót elraktározza és automatikusan olyan döntéseket fogsz hozni, amik majd a felé a jövő felé sodornak, amit a jósnő megvilágított. Tádám! Kész is az instant jövőd. Biztosan ezt akarod?

– Hát, igen – válaszolta Sandra, akit – úgy tűnt -, egy cseppet sem hatott meg a monológom.

Ugyan a lány még csak egy hónapja dolgozott nálam, de azt tudtam, hogy nagyon makacs, ha valamit eldönt. Szerencsére ritkán dönt. Most vagy itt hagyom, vagy elmegyek vele. Csakhogy mivel a boltban késő délután árverést tartunk, így haza kell vinnem mielőbb. A francba is! Jobb, ha rajta tartom a szemem, mert képes elrepülni a mai állapotában.

– Na, jó. Tudod mit? Jóst még úgysem akasztottam ki soha. Lássuk!

Leállítottam a kocsit egy tipikus, unalmas kertvárosi házikó előtt. Valamiért mást vártam. Ha én jósnak adnám ki magam, biztos hogy egy boszorkányosabb lakban vagy egy várban tenném.

– Mondd csak Sandra, mégis miért kell neked ennyire egy jós?

Látva a lány arcát muszáj volt megkérdeznem, mert úgy lépkedett a szürke ajtó felé, mintha a mennyország lenne a másik oldalán.

– Egyszerűen csak megfogadtam, hogy ha huszonegy éves koromig nem jön el a nagy Ő-m, akkor akárhogy is, de elveszítem a szüzességem. Tegnap volt a szülinapom, úgyhogy ez pipa. Aztán eldöntöttem, hogy másnap elmegyek egy jóshoz. Tudod, nem sokszor volt megtartva a szülinapom és ez a mostani amolyan ajándék magamnak.

Kissé megenyhültem, mert tudom milyen érzés, ha valakiről megfeledkeznek a születésnapján.

– Ó, te drága, romantikus lélek. Hát legyen. De mi lesz, ha azt mondja, hogy nincs a jövődben semmiféle nagy Ő?

– Akkor olyan szeretnék lenni, mint te.

– Tessék? Hogy érted?

Most én lepődtem meg, hiszen alig ismer. Honnan is tudhatná, hogy milyen vagyok? Senki sem tudja, hogy milyen vagyok…

– Be kell vallanom valamit. Amikor tegnap az Ignisben láttalak, azonnal rájöttem, hogy ki vagy.

Kis híján kitört belőlem a nevetés, de Sandra kitartóan folytatta.

– Hogy ki vagyok? Ezt meg hogy érted? Nálam dolgozol, persze, hogy tudtad.

– Nem, nem úgy. Elise, te egy élő legenda vagy az Ignisben és a városban! Egészen addig fogalmam sem volt róla, hogy te vagy az, de tegnap, amikor megláttalak már tudtam.

– Sandra, te jó ég, kislány! Engem nagyon nehéz meglepni, de neked sikerült. Még, hogy legenda!

De Sandra olyan áhítattal folytatta, mintha a világ tegnap óta többször is megfordult volna és a kezében nem a táskája lenne, hanem a mindentudás kulcsa.

– Elérhetetlen vagy. Titokzatos. Mindenki téged irigyel. Az egyetemen úgy emlegetnek a gazdagabb fiúk, hogy a Skorpió vumen, pedig igazából nem is tudják, hogy ki vagy, vagy hogy nézel ki. Egyszerre félnek és akarnak. Ez, vagyis a Te életed, szerintem egy álom.

Fogalma sincs, mekkorát téved.

– Skorpió vumen? Hmmm. Érdekes – mosolyodtam el.

Pár hivatali aktakukacon kívül senki nem tudja, hogy mikor születtem, de ezek szerint lerí, hogy a Skorpió havában. Ez tetszik! Élő legenda, mi? Háááát… A végére már kacagtam magamban, s ilyen hangulatban kopogtunk be az ajtón. Bárcsak már akkor tudtam volna, hogy ennek az egésznek korántsem lesz humoros a vége.

Olyan szemeket még életemben nem láttam, mint amilyenek Rosa-nak, a jósnőnek voltak. Szinte fehérek voltak kék szemei. Belenézve, mintha egy teljesen másik világba láthattam volna bele, egy titokzatos dimenzióba. A hölgy egyébként az ötvenes évei elején járhatott és elég testes volt. A szemei miatt azonban egész lénye kivívta a teljes figyelmünket.

– Üdv, a nevem Rosa. Gyertek csak beljebb.

– Helló! – köszöntötte Sandra, mintha csak hazajött volna. Én ellenben sokkal távolságtartóbb voltam.

– Jó napot! Elise – gondoltam elég az én nevemből is az eleje.

– Á, a legenda – mondta Rosa.

– Tessék? – kérdeztem.

– Ezt mondják magáról, nem igaz?

– Nagyon úgy tűnik.

Nem hagytam magam befolyásolni, biztosan meghallotta, amiről az ajtó felé beszélgettünk Sandra-val.

S ezzel még a háznál is unalmasabb nappali szürke kanapéjáig vonszoltam magam. Bárhol máshol szívesebben lettem volna az biztos. Sütemény illata terjengett a levegőben és Rosa teával kínált bennünket. Még inkább menekülhetnékem támadt.

– Nem térhetnénk inkább a … tárgyra? – Egyszerűen nem tudtam kimondani a jóslás szót.

– Én kérnék egy kis teát – mentette a helyzetet Sandra, s amint Rosa eltűnt a konyhájában, még rosszalló tekintetét is el kellett tűrnöm. Nem javít a lelkesedésemen.

– Itt is van. Tessék drágáim.

Esküszöm, mintha egy nagymama lenne, úgy tette le elénk a teákat. Habár nem kértem, most mégis jólesett a meleg ital.

– Na, kivel kezdjük? – tért rá a lényegre Rosa.

– Elise? – vágta rá Sandra.

Én pedig szemmel próbáltam megölni abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta. Gyáva nyúl. Ide se akartam jönni. Most nem fogok leállni vitatkozni, de majd később megkapja a magáét.

– Rendben. – Rosa ezzel eldöntöttnek tekintette az ügyet. Mintha itt se lennék.

– Azért azt hadd szögezzem le, kedves Rosa, hogy a múltamat már épp elég jól ismerem, arra nem vagyok kíváncsi. A jövőből pedig legyen szíves minél kevesebbet elárulni. Tulajdonképpen csak kíséret vagyok…

Oké, be kell vallanom, egy kicsit azért hajtott a kíváncsiság.

– Akkor lássuk – mondta és kitett a dohányzóasztalra egy pakli kártyát. Nem tarot volt, hanem valamiféle cigánykártya lehetett. Nem tudom pontosan.

– Kérnék még egy születési dátumot.

– Úgy érti, mondjam meg, hogy mikor születtem?

Rosa bólintott, de látta, hogy nincs sok kedvem hozzá, így aztán elém tett egy papírt és egy tollat. Ez a nő tényleg tud valamit. Leírtam rá a dátumot, majd összehajtottam és odaadtam neki. Mivel nagy valószínűséggel soha többé nem látjuk egymást az esemény után, így nem volt nagy veszély kiadni egy dátumot erre a tíz percre.

– Köszönöm – mondta, majd fenemód elkezdte keverni a paklit, és közben néha leírt pár számot egy újabb papírlapra.

Végül kitett három lapot. Hümmögött kicsit, és folytatta újabb három lappal. Rám nézett és fehér szemében szinte elvesztem.

Gyorsan elfordítottam a tekintetem, mert esküszöm, mintha belemászott volna a fejembe. Attól féltem, hogy látja az egész történetemet, az igazi valómat. Ez a fajta nézés pedig az én reszortom, nem az övé.

Újabb három lap következett, aztán egy nagy sóhaj és éreztem, hogy közeledik a végelszámolás. Időközben felkészítettem magam a sületlenségekre és visszatért a vicces kedvem.

– Na, mikor halok meg? – tudakoltam félig komolyan, félig mosolyogva.

– Azt nem tudom megmondani – válaszolta a jós. – De azért két dolgot mondanék.

– Hallgatom.

– Van itt egy szerelem. Valamelyik munkatársa. Vezető beosztású. Szerelmes Önbe.

Minden erőmmel próbáltam nem elröhögni magam. Nincs is munkatársam. Hacsak nem, a friss kollegina az, aki itt ül mellettem, de ő távolról sem vezető beosztású. Ekkora mellélövést! De szépen nyugodtan, tudomásul vettem és vártam a következő jóslatot.

– A másik kártya egy új utat jelez.

– Wow. Terveztem is, hogy másik úton megyünk vissza a hotelbe! – Igen, eddig bírtam. Nem megy ez nekem, nem tudtam visszafogni önmagam tovább.

– Nevessen nyugodtan, kedves – mondta Rosa. – Komolyan. Adja ki. Nem jó, ha az ember benntartja az érzelmeit.

Nekem mondja?! Mintha nem tudnám. De hogy ő nem tud semmit, az is biztos.

– Az új utat úgy értettem, hogy az, ahogyan most él, meg fog változni. Más szempontok lesznek fontosak. Nemsokára másként látja majd a világot. Igen, ezt erősíti a harmadik lap is – mondta, miközben az utolsó lapot is kitette és megvizsgálta.

– Mégis, hogyan másként? – tudakoltam, ha már nevetni mégse mertem.

Választ azonban nem kaptam. Helyette összeszedte a paklit, megkeverte, letette az asztalra és Sandra-ra nézett, jelezve, hogy velem végzett.