egy író élete

Egy könyv élete – 2. rész

Üdv!
Arra gondoltam, hogy bevezetlek benneteket egy író mindennapjaiba. Egy könyv születésébe és kiadásába. Hogyan is működik ez magánkiadóként? Már nem kezdő íróként, sok könyv után, gondoltam érdemes lenne leírni a tapasztalataimat az Olvasóknak, és hasznos a kezdő íróknak. Ebben a minisorozatban erről írok. Ha lemaradtál az első részről, katt ide.

Kész a könyv, kezdődik a neheze

Mindenki azt kérdezi, miután megírtam egy könyvet, hogy „És akkor most pihenhetsz végre?”. Én ilyenkor mindig felnevetek, hiszen ez volt eddig a játék, a kreativitás, a kikapcsolódás számomra. Ezután jön a munka. Mivel nekem nem egy kiadó csinál mindent, még csak nem is egy fizetett stáb, én magam intézem a könyv további dolgait. Szerkesztő lévén a saját könyvem szerkesztése egy kívülálló szemmel nézett igencsak kritikus munka részemről. Sokszor mondják, hogy maximalista vagyok, nos igen, a saját munkámba pedig a 100 helyett még több százalékot tolok bele, ha lehet. Magánkiadóként nagyon meg kell fognom a pénzt, úgyhogy amit csak tudok, azt megteszem én, ha még nem tudom, akkor pedig megtanulom. Így volt ez például a nyomdai beállításokkal is. Egy író csak ír – mondják sokan. Ó, bárcsak így is lenne, de esetemben sajnos már nem csak íróról, hanem borítótervezőről, nyomdai előkészítőről, marketingesről, weblapkészítőről és még sok másról is beszélhetünk.

A kedvenc időszakom az volt, amikor ez a mondat végre értelmessé vált számomra: Wocommerce + Elementor Pro-val építettem Astrára. Checkouthoz a Multi-Step Checkout plug in Checkout formmal van fent, de valamiért nem működik. Már ürítettem cache-t is.

Hát nem cuki egy mondat? Először örültem, ha hasonlókból a kötőszavakat értettem. 😀  Rengeteg munka ez és nekem java része új is volt, de hálás vagyok érte, mert ma már közel 120 applikációt használok a telefonomon és úgy 10-12 programot (képszerkesztők, office, adobe és sok más) gépen. Egyszer összeszedem egy szép listába őket. 

egy könyv élete

Néha tényleg úgy érzem, hogy az agyam már túltelítődik. Olyankor kicsit kiengedem a gőzt. 🙂

Na de, visszatérve a könyvre: a szerkesztés után még bőven lehetnek átírások, javítások, ezt is elvégzem a könyvön. Ezután jöhet egy nagy korrektúra. Ezt nekem egy kedves tanárnő barátnőm végzi, akinek sasszeme van (némi díjazás fejében természetesen, amihez én ragaszkodom). Bátran állíthatom, hogy a könyveim nagyságrendekkel jobban állnak helyesírás szempontjából, mint sok sorstársamé. A javítási javaslatok után, amit tőle kapok, még kijavítom a könyvet, s ha ez mind megvan, akkor be kell tördelni. Itt ügyelni kell a bekezdésekre, a fejezetek kezdetére és a többi, de ennek nagy részét már írás közben elvégzem, úgyhogy ez nem egy olyan nagy munka végül. Ezzel együtt szoktam végezni a nyomdakésszé varázslást, margók, kötésmargók, kifutók beállítása… Ezzel el lehet szöszölni egy ideig, de ha ez is mind megvan, akkor következik a Nagy próba: a Tesztolvasók!

A következő részben róluk lesz szó és ígérem, hosszabb bejegyzést olvashattok majd, hiszen az ő munkájuk rettentően fontos.

KÖVESS A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosarad