spiritualitás könyv gyakorlatokkal

Spiritualitás I. – Beleolvasó

Részlet a Spiritualitás I. című könyvből

19. lépés – A titkok titka

Számtalan hírt kapunk mások álmainak beteljesüléséről, irigykedve, szipogva olvassuk a sorokat, hogy nekik már sikerült s mi meg csak várunk és várunk türelemmel, hogy eljöjjön a mi időnk is. De eddig még semmi! Világítsuk meg ezt az oldalt is, hiszen mindennek két oldala van. Nincs olyan csoda, ami csak úgy teljesül. Nincs olyan, aminek ne lenne fizetsége, komoly tudás mögötte és sok munka benne és olyan sincs, hogy végignézek egy filmet, kiolvasok egy könyvet erről és máris minden az ölembe hullik. De akkor mindez csak ügyes, fantáziadús írók agyszüleménye? Nem. Ezt azért nem hiszem. De azt tudom, hogy nem ilyen egyszerű vágyaink megvalósítása. Az én véleményem az, hogy azért nem érem el a vágyott célt, mert van pár akadálya, amit vagy szeretünk figyelmen kívül hagyni vagy a film és könyv nem közöl úgy, hogy meg is értse mindenki (ez gyakorlatilag amúgy is lehetetlen), esetleg nem értjük a figyelmeztetéseket.

Minden úgy kezdődött, hogy az üzenetet elküldtem az Univerzumnak: Nem szeretnék többet nélkülözni. Szeretnék segíteni másokon. Pénz kell. Sok pénz. Kell egy kocsi, jogsi is hozzá. Szeretnék egy csodás társat az életembe, stb. Nem sok teljesült mindebből. Sőt. Ami teljesült, azt is kínkeservesen valósítottam meg. Pedig mindent megtettem. Hiszek ebben az egészben. Szeretem az Univerzum nyelvét, figyelek a jelekre, szeretek és követem a szívem. Mégis, mintha csak egyre rosszabb lenne a helyzet. Miért? Pár apróság, ami kimaradt a Titokból. Nekem a film kissé, az amerikai “hogyan szédítsünk meg milliókat?” című kabaréra hajaz. Mutassuk meg a világnak az érem szebbik oldalát, és ennyi is a történet. Nyűgözzük le őket, mutassuk meg a csillogást. De a miértekre nem kapunk választ, s nem teljesülnek kívánságaink. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor amúgy is már mindenki milliomos és csodaszép lenne! Jó kis recept, de itt van a többi hozzávaló is:

– Le kell győznünk minden félelmünket, kétségünket, ami kívánságunkkal kapcsolatban megjelenik bennünk. Ezek akadályok. Az üzenet elment, de visszajönni nem tud a falakon át, csak ha szabad az útja. Nem kívánhatom a tökéletes társat az életembe, amíg szívem mélyén azt érzem, hogy nem vagyok még felkészülve rá.

– Tudnunk kell mi a cél célja! Ha eléred majd, amit szeretnél, akkor mihez kezdesz vele? Sokan kívánnak egyből ötös-lottó főnyereményt, de gőzük sincs, mihez kezdenének ennyi pénzzel. Most persze mindenki rávágja, hogy jaj, dehogynem, már el is költöttem fejben és nagyon okosan ráadásul, de ha jobban belegondolsz, még arról sincs fogalmunk, hogy mennyi az a pár milliárd forint. Most persze azokról beszélek, akik még járnak dolgozni, becsületes munkával keresik a kenyerüket és nem zsenik, vagy politikusok.

– El kell játszani nem csak a gondolattal, hanem tényleg bele kell képzelni magunkat a szerepbe. Mi lenne, ha? Ülj le az ötös-lottósorsolás elé képzeletben és játszd el, ahogyan húzzák a számokat sorra egymás után. Szépen egyenként egyezik a szelvényeddel. Megnyerted! Mi történik? Valójában… a fejedben mi történik? Írd fel, mire költenél és mennyit. Még mindig van? Mennyibe kerül egy jacht? stb. Fogalmunk sincs. A helyzet pedig az, hogy ha nem vagyunk felkészülve a várt “csodára”, akkor nem is érdemeljük meg azt, nem fogjuk megkapni addig. Ahhoz, hogy (együtt) élni tudjunk a helyzettel, ahhoz fel kell készülnünk rá. Mély vízbe sem ugrunk csak úgy fejest, előbb megtanulunk úszni.

– Szükségét kell éreznünk. Én például soha nem kívántam a főnyereményt. Nincs rá szükségem. Melyik bolond mond ilyet?- kérdezed most. De gondolj bele hányszor mondtad, te magad is, hogy elég lenne a fele is! Most akkor miért akarod az egészet, ha nem is akarod?! Érted ugye?

– Meg kell határozni pontosan, mit szeretnél! Ne a herceget fehér lovon kérd, hanem egy mondjuk szőke hajú, kék szemű, 30-as éveiben járó, ugyanolyan érdeklődéssel rendelkező, stb, stb… férfit kérj. A minap kértem, hogy valahogyan ki tudjam takarítani a pincémet. Félek a pókoktól, nem szeretek lent lenni, de valahogyan csak meg kell oldanom. Pár nap múlva dugulás miatt elöntötte a víz a pincémet. Kénytelen voltam kitakarítani. Nem így képzeltem, mondanom sem kell, ugye? A pontos meghatározás nagyon fontos a kívánság elküldésénél és alapvetően a gondolatainknál!

– Szeretet. Szeresd a kívánságod! Szeretnél egy új autót? Ülj bele képzeletben. Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá és a benne lévő utasokra mindig! Mosd le, tisztítsd ki, ápold, szeresd! Én például sokáig gyűlöltem a pénzt. Annyi bajt okoz, hogy inkább távol tartottam magam tőle! Egyre kevesebb volt belőle ez által. Most elkezdtem megszeretni a pénzt. Na, nem azon a furcsa, vak, szívtelen módon, hanem céljaim eléréséhez szívvel hozzájáruló módon! Azt az érzést szeretem, hogy nem kell nélkülöznöm, van mit ennem és nem szakadt ruhákban járok.

– A jelek mindig nagyon fontosak! Ne hagyd, hogy a szürke hétköznapok, a stressz elterelje figyelmed arról, ami igazán fontos számodra. Mindig hagyj időt magadra! Figyelj a környezetedre, ne mondj le egy régi találkozót. Ezek mind, azt segítik elő, hogy közelebb kerüljön egymáshoz a kívánó és a kívánság. Ha nem figyelsz ezekre, akkor nem veszed észre a jeleket, amik terelnek, közelebb visznek célodhoz. Az egyik közösségi oldalon beírta egyszer egy lány, hogy ő ingyen vállal rendezvényszervezést. Akkor még nem volt szükségem ilyesmire, de annyira jó volt látni, hogy valaki ingyen csinálna ilyesmit, hogy elmentettem a beírást. Pár hónappal később lett egy ötletem, amihez szükségem volt rendezvény szervezőre. Ha akkor nem figyelek fel erre a jótét leányzóra, akkor most nagy bajban lennék. Nem csak a kívánság után kell odafigyelnünk, hanem mindig!

Nos, én ezeket a dolgokat tudtam megosztani saját kútfőből, amik segítenek abban, hogy ne legyen akadálya a kívánságainknak! Mi erre a bizonyíték? Mára már van egy csodálatos párom, akivel épp az esküvőnket szervezzük. Vettünk egy autót, amire mindig vágytam. Anyagilag nagyon jól állunk, egy kertes házban éldegélünk és tervezzük a csodálatos jövőnket, amiben mindent elérünk, amiről csak valaha álmodtunk!

A Spiritualitás I. című könyvben minden lépéshez tartozik egy saját személyedre szabható gyakorlat is.

Ha több is érdekel, akkor itt találsz még véleményeket és a könyvet:

A Spiritualitás I. című könyv elérhető az alábbi boltokban is: Libri, Bookline, Líra

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email